kangörcs

    Végre haza hozhattam az elsőszülöttet a karanténból. Szegény gyerek két hetet töltött a potenciális vőjelöltemmel összezárva, 0-24ben. Úgy sajnálom. Hja kérem, a kényszer nagy úr. Azért valahogy kibírták. Szegények. Piros lapos karantén volt, a vő apja németből jött haza, s hatóságilag ugye ugye. Rendőrség minden reggel, ahogy azt hatóságilag illik. Senki se ki, se be. Aztán jó magyar szokás szerint utolsó előtti napon kiderült, hogy csak a családfő se ki se be karantén, a többieknek nem. Hát na. Viszont nem lettem nagymama, ennek azért felettébb örülök, most valahogy nem lett volna őszinte az örömöm. 
Amúgy is eléggé intenzív hét volt ez, olyan intenzíven elengedős. Utolsónak, jelen állapot szerint a sütőt engedtem el. Érzékenyen érintett. 
     Tegnap hívott jó édesanyám, hogy na mizu? Elújságoltam, hogy na mizu van, de sütő az nincs, mert meghalt. Sugárzott belőle az együttérzés, miközben a sajátos stílusában megjegyezte: 
      - "Eeeeel nem tudom képzelni, hogy mit csináltok ti ott." Khm.
 Gomb benyomva, gyerekkori traumatizálódás aktivál. Akkor is bármi elromlott, bármi, azt tuti én rontottam el. Ki más.. Így aztán bájosan és kedvesen válaszoltam az én drága jó anyukámnak, hogy igen anyu, hogyne anyu, gondolhatod hogy kalapáccsal kezelgetem a sütőt, mi mással. Hátbazmeg. Merthogy minden tönkremegy. Igen. Én is észrevettem. Sőt, már akkor észrevettem, amikor még nem is vettem észre ugye. Mert, hogy elsőként a házasságom ment tönkre, de azt előbb vettem észre, minthogy észre vettem volna. Mégpedig egy teljesen triviális történet kapcsán, miszerint az én kedvesdrága leendő volt férjem, x évvel ezelőtt - kb 7 - lecserélte a családi, 7 személyes autót, mondván régi, vacakolni fog stb egy kangörcsre. Illetve egy 5 személyes Cruiserre. Igaz, hogy hat tagú a család, de hát na. S ahogy megláttam a kocsit, egyből az jött, hogy ez egy kangörcs. S kiderült - igaz, hogy 3 éve -, hogy banyek tényleg az! 
      Na mindegy. Szóval sütő off, ez fontosabb  így karantén és hómbizbaszok idején. Őszintén szólva egy kicsit bíztam benne és reméltem, hogy az én anyukám ugye, majd mondja, hogy: "jaj kislányom, hát mi lesz veletek sütő nélkül így húsvét szent ünnepén, hogy fogsz kalácsot, sütit stb-t sütni a gyerekeknek? Jaj mi lesz szegény gyerekekkel, gyertek haza az ünnepre, úgy is rég láttunk benneteket, s ki tudja mikor lesz teljesmaradjotthon.
Hát de nem. Nem mondta. Fél tőlünk a saját anyám, hogy elkapja ezt a kifényesített koronát. Döbbenet... Rosszul esett na.
     Úgyhogy maradunk itt a völgyben, jobbról balról szomszéd, de milyen!
Volt még egy esemény itt nálunk, illetve több is, de ez jelentős. Két év után haza került a Voyager a szerelőtől. Mert hogy az is tönkrement, az két éve. Az már részletkérdés, hogy semmi nem történt vele két év alatt, amitől jobb állapotban lenne, de legalább most itt szomorkodik a ház előtt. Nem is lenne baj, ha a kukásautó kisebb lenne, de sajnos nem az. Így ma volt egy kisebb agyvérzése a sofőrnek a szerencsétlen Voyager miatt. Pedig az nem tehet semmiről, csak áll. Lévén nem indul ugye. S jó helyen is áll, mert teljesen a füvön, nem is érinti a kereke az aszfaltot. Hát tehet arról ez a szerencsétlen kocsi, meg mindentmegoldokÉn, hogy ezek a borsodiak ilyen szűken mérik az úttest szélességét? S hogy a házunk után szinte azonnal egy mini zsákutca van? Úgyhogy reggeli esemény megvolt. Egyensúlyom megtartva, zenség, világbéke, megoldás keresés. Aztán átjött leendő volt férj, hogy ezt meg kell oldani. Oké. Mondtam neki, hogy a suzukinak s a voyagernek helyet kellene cserélni, s probléma megoldva (ülj le Kriszti, 1es, a férfiaknak nem mondjuk meg hogy mit kell csinálni. Így heréljük ki őket. ) Egyből visszakettő: De ehhez erő kell, férfierő, te tudod megoldani. Max szólj szomszédbélának, hogy segítsen.
Na, mindegyis, ex nem ment problémát megoldani, sem magában, sem szomszédbélával, sem senkivel. Elengedjük ezt is. Persze két óra múlva megint átjött, hogy most azonnal beszélni akar velem. Közölte, hogy márpedig azt az autót valakinek el kell onnan vinnie. Mondtam neki, hogy: Jó. Egyensúly kibillen, zenség elillan, világbéke sehol. Kellett egy bizonyos idő, mire újra pozicionáltam magam.
Esküszöm, tiszta mikisfalunk, vagy nem tudom mi. Mert aztán Krisztike átment szomszédbélához, bájosan megkérte, hogy segítsen átteleportálni azt a szerencsétlen több tonnás autót. Szomszédbéla megígérte, hogy segít, csak előbb megszereli az uazt. Atyaisten. Láncmese lehetne belőle... Szóval majd meglátjuk. A sok eseményzajlásban tisztára el is felejtettem, hogy ma duálhómofisz lesz nálam. Úgy is mondhatnám, hogy míting, vagy waldorfosan művészi munka. Akkor esett le, mikor Miss Cuki berakott egy harmadik autót a Voyager és a Suzuki közé, merthogy megérkezett. Még jó, hogy rendőrök nem jártak erre, tuti feloszlatták volna a tömeget. De legalább festettünk. S az jó volt.