ez van

Régen írtam. Ennek az volt az oka, hogy beborultam, mint ahogy azt a nagykönyvben leírva illik. Mindenkitől azt hallom, face to face, hogy bazzzzzzzz meg te olyan erős vagy, annyira magasra tartunk, és becsülünk, meg le a kalappal, hogy ezt így, meg úgy viszed és csinálod,
Ó igen, Persze.Én vagyok a faszacsaj, aki visz mindent a hátán, vagy nem tudom hol, de még kb működik a rendszer és az a lényeg. Hát az a nagy büdös helyzet, hogy nem működik a rendszer. Vagy nem tudom, talán az működik, mert közben azért megerőltetem magam, és ez szó szerint értendő.
Ez az egész vacak /szar/ ami a nyakunkba ömlött , persze tök véletlenül, ha tetszett, ha nem, rákényszerített arra, hogy - már megint bazmeg, hogy mennyire unom - ránézzek a kis életemre, vagy hogy hívjákra. Na, ami világos lett, és persze sok tanulságot hoz maga után, hogy mindent magamnak köszönhetek. Meg is fordult a fejemben, hogy  online párkapcsolati couch , tréner, vagy mi a búbánat leszek. Oszt jól megmondom, hogy bazmeg anyám, hülye vagy. Megcsaltak? Köszönheted magadnak. Aztán tedd fel a kérdést, s felelj, ha mersz, hogy ki csalt meg kit? Mert 10:1hez,, hogy te csaltad meg magad.
Na szóval persze saját tapasztalat, de biztos lenne benne benne lóvé, mert annyi az idióta, mint fűszál a réten. Ugyanakkor attól tartok, hogy ha azt mondanám, hogy kedves drága xy, azért csalt meg férjed, nejed, mert te csaltad meg magad, hát gyanítom nem lennék népszerű. 
Annak idején, mikor a "megoldunk mindent, mert akarjuk " fázisban voltunk - ahhoz is kellett vagy két év mire rájöttem, hogy max én akarom megoldani ; elmentünk családterápiára. Kedvesen előadtuk,hogy ember félrekefél évek óta, de persze szeret, meg rendbe  akarjuk hozni történet van. Pszichomókus, pasi egyébként, előadta, hogy mert a férfiak,genetikailag  olyanok, mint a  kertészek, széles spektrumban szeretnék nyírni a füvet, meg porozni a virágokat, s a nők tök mások, nekik van egy kertjük, ami titkos, meg a fene tudja mit magyarázott. Arra határozottan emlékszem, hogy milyen szép íve volt az idegnek bennem, ahogy ezt előadta.Majd közöltem vele, hogy tökre megértem a széles spektrumot, meg a genetikát, de akkor, ha így nézzük  a ffi nem más, mit ösztönlény. S oké,minden, meg elfogadás, de bazzmeg... na. Akkor tetszett volna szólni, ott az elején a széles spektrum szórási igényről. De nem szólt bakker, ahogy én sem, hogy haver,  bazz, max pótlék lehetsz... S hova jutottunk? x év félrekefe, x+y év félrehordás,mert megoldjuk. 
Az van banyek, hogy nem lehet megoldani. Max szembe nézni vele. Kemény, de muszáj.

Összeomlás

  Van az úgy, hogy ...

csipkés lótusz klímax-szal

   Jó ideje, olyan vadakat álmodok, hogy csuda. Ráadásul nagyon élénken, s hetek múlva is emlékszem rá. Egy kissé elentmondásos ugyan, mert arról fogalmam sincs, hogy mikor álmodom ezeket, mert nagyon nehezen alszom el, szinte hajnalig ébren vagyok, s reggel négy húszkor már megint ébren. Mára virradóra is árvíz volt, meg káosz és kaotizmus és hasonló finomságok. Volt valami romatikus szál is, sajnos csak arra emlékszem, hogy valakihez nagyon bújtam. Annyira tipikus, hogy pont ez esett ki... Na a sejtésen s az emléken felbuzdulva el is indítottam egy mosást, hogy a romantikus énem is fényt kapjon, a fehér csipkés, gézes vintage került naná, hogy lótusz virágos öblítős hatvan fokba. Öhm, szóval  gyakorlatilag kimostam a hálószobát a báránybőröket kivéve. Bár az igazat megvallva fogalmam sincs milyen igaziból a lótusz virág illata, viszont öblítőben krisztis. Szent áhítattal teregettem, mondanám, hogy közben Rúzsa Magdit dúdolgattam, de nem mondom, mert csak arra koncentráltam, hogy a szembe napsütésben egyből eltaláljam a ruhaszárítókötelet.

    Viszont a tornácon kávézva és madárcsicsergést hallgatva / közben a helyi erők lefertőtlenítették az utcát, de legalább fehérbe volt öltözve az ember, így passzolt az idillhez/ ellágyultan gyönyörködtem a látványban, ami olyan nagyon romantikus volt, a kert zöldje, az ágynemű csipkéinek fehérsége miatt, hogy majdnem megkértem a kezem. 
    Ez a földöntúli boldogság tartott egészen addig, míg ex boltból hazajövet meg nem állt a kapu előtt az utcán, s onnan üdvözölt. Szerintem kedvesen viszonoztam a köszönést, mert azért na. Hallani nem hallottam, csak láttam - banyek már süketebb vagyok, mint vaksi, tényleg öregszem - hogy valamit magyaráz. Négyszer kérdeztem vissza, hogy mit mondott, kész szerencse, hogy ilyen türelmes velem. Na kiderült, hogy azt mondta, onnan az úttestről, hogy szeret. Pfff. Jó. Ennyit tudtam mondani. Mivel folyamatosan önreflexálok - na jó, nem mindig, csak nagyon gyakran - így egyből végigmonitoroztam minden általam ismert részemet, s nyugodtan konstatáltam, hogy egyáltalán nem mozdított meg semmit bennem. Milyen fura az élet - vagy én - két éve körbepisiltem volna az udvart a boldogságtól, hogy milyen rendes tőle, hogy szeret.  Na mindegy is, a cukorszirupos romantikának viszont nem tett jót ez a kis szösszenet. Úgyhogy nekiálltam lelkierőt gyűjteni a tó pucolásának.
    Nagyon hálás vagyok a gyerekeimnek, hogy tökéletesen tiszteletben tartják az énidőmet, és a világért sem zavarnak meg semmiben. Áldott jó gyerekek. Dél előtt egyiket sem látni soha, mondjuk utána sem gyakran. Ha nem fogyna el minden étel szinte azonnal - már amit szeretnek ugye- s nem gyűlne a mosogatnivaló a konyhapulton, azt is hihetném, hogy full egyedül élek. De aranyosak, mert azért jelzik, hogy itt vannak ők is. Kamaszok... azért megnézném Vekerdy gondolatait így karanténilag, hómbigyóilag, kamaszilag. Mert oké, hogy fiziológiás lustaság, és aktív belső élet. Na de a szülő fiziológiája megfelelő távolságban van elvileg a kamasztól békeidőkben. Most azért kissé közelebb.  Szóval tópucolós nap volt ez a mai.. Jó büdös, csúszós, békás, gyíkos, halas, ahogy azt illik. De legalább az iszap jót tesz a bőrnek. Luca nem is tudta mire vélni a sok fekete pöttyöt, foltot, trutyit rajtam. Mondtam neki, hogy hamvasítok, nyugodjon meg, pánikra semmi ok. Büdös, de használ. Remélem. A minap a kedves kolléganőimmel osztottam meg a nemalvásom mikéntjét és hogyanját.  Okosabb nem lettem persze, mert csak annyit kérdezett  egyikük, hogy " hány éves is vagy, Kriszti?" Upsz... utána is olvastam, de az internetes szakirodalom szerint van még minimum 5 évem, hogy elkezdődjön a klímax. Meg is vizsgáltam magam a tükörben  objektíve. Hát na. Egyre többet gondolok a kozmetikusomra, valamit kellene kezdeni a szemöldökömmel. Mert oké, hogy megigértem, hogy nem nyúlok hozzá, de akkor még nem volt  covid szezon... Vannak ráncok is azért már... Ami viszont beparáztatott az a hajam... olyan, mintha nem lenne... vissza internet, tényfeltárás. Lehet hormonális (klímax: k.vaanyád), vitaminhiány, stressz. Na a két utóbbiból fogok választani majd legközelebb, mert időközben rájöttem, hogy hajpakolással turbózott wellnesst tartottam két napja, s bár a tojásos olívaolajnak köszönhetően babapuha a hajam, de kábé, mint a szopott gombóc. Úgyis le kellett mosni magamról az iszappakolást, így megturbóztam egy hajmosással az élvezetet. Megnyugodtam, van még hajam. Jó, hogy van az internet, simán agyfaszt kap az ember két perc alatt, ha öndiagnosztizál. Eszembe is jutott egy hogyanlegyünkhűdenagyonjónők oldalon olvasott cikk. Miszerint, ha azt gondolod, hogy kész vagy egy párkapcsolatra, nézz be a hálószobádba, van e ott helye másnak is?
Be is néztem, s egyúttal fel is húztam már a lótuszvirágos csipkésromantikát a párna takaró kombinációra - ha már itt vagyok, ugye - s egy lapos pillantást vetettem eme fennkölt nézőpontból. Nos. Ha elpakolom a csernus könyveket, meg az agatha christi-t, akkor van helye. De nem pakoltam el, azok úgy is az ágyon vannak, én meg már klímaxolok. Viszont az ablakokat megpucoltam, ha már arra jártam.

Semmit, de azt könnyedén

     Végtelenül megnyugtató, hogy egyensúly van a Világban. Rémes nap után jön egy kedves nap, aztán megint rémes, s így tovább szépen, mígnem egyszercsak nincs több nap. A tegnap, ami szerda volt, s valamiért a szerda a szeretemnapok közé tartozik egyébként is, nagyon jól sikerült. Félix, aki egyébként három iskolát fog végezni, mert rendőr lesz, meglocsolt és még verset is mondott, sőt, hovatovább lévén szolgál és véd ugye, legalább három nyomozati cselekményt hajtott végre az udvaron, majd jött és várta a hatást. Természetesen jobbról-balról olvadtam, mint a fagyi negyven fokban és ez végtelen büszkeséggel töltötte el. Kaptam szivecske alakú követ is. Khm. Kár, hogy nem több egy 45össel, de na mindegy.
    Úgyhogy nem maradtam locsolás nélkül, sőt, legnagyobb meglepetésemre még majdnemex is átjött hétfőn. Locsolás céljából. Ami azért volt fura, mert húsvét céljából nem jött át a srácoknak legalább egy kindertojás erejéig. Igaz, hogy ez nem ért váratlanul, mert a karácsony is kimaradt neki, s a fia szülinapja is valami rejtélyes oknál fogva. Lényeg ami lényeg, tudomásul kell vennünk, mármint Atinak és Lucának, hogy gyakorlatilag nemző apjuk van, aztán ennyi. Ami szomorú - vagy a fene tudja, hogy az e -, hogy ők már rég tudomásul vették, csak még engem visel meg. Az a hülye idealizmusom megint...
     Szóval jött locsolni. S nyomta megint a süket dumát - de legalább már múlt időben, úgyhogy talán átment a sztori végre - hogy milyen szépek lehettünk volna együtt. S egyébként tényleg, lehettünk volna, ha az a volna ugye ott nem volna. Viszont ott van, mint valami lángoszlop. Annyira könnyű volna azt mondani, hogy minden az ő hibája. Hiszen ő élt kettős életet nem én. Ugyanakkor még mindig ott van az a szó, amin évek óta pörgök: miért?
     Szokták mondani, hogy ne agyaljak, de az nem is én lennék. Viszont rájöttem, hogy miért.. pofon egyszerű. Azért, mert igazából én vágtam át magam, de vérprofin. Felettébb ügyes vagyok egyébként. Látni akartam valamit, s kőkeményen melóztam érte, hogy lássam is. Ez egyébként egy tök idejéltmúlt, konzervatív izé, olyan, mint a feleség odaadása, gondoskodása, süt, főz, varr, köt, tehermentesít, kertészkedik, önfenntart miközben megmarad nőnek is és khm... kurvának öööö izé, szóval lelkesnek is. Hát na. Ez az én ideám... Egy mindenki számára boldog, elégedett kapcsolat. Ahol van törődés, odafigyelés, gondoskodás, s mellette van szabadság is, énidő.. Addig működött, amíg szerettem volna, hogy működjön. 
      Na de ugye az isteni gondviselést lehet mellőzni nyugodtan, attól az még működik és küldi a jeleket. A szeneslapáttal hátbavágást általában mindenki megérzi, nálam is ez vált be. Rohadtul fájt, de jó hogy volt. Na szóval ennyire jutottam. Meg arra, hogy biztosisten, hogy nem kérem el anyóstól s extől a fűnyírót, inkább veszek egyet. Ma meg is történt, cuki piros, olcsó - nem tervezek egy évnél már többet itt - el is neveztem Huncinak. Na Huncit össze kellett rakni. Ami vicces volt, mert kedvesdrága ex, az összes létező szerszámot, csavarhúzót, csavarbehajtót, mindent átcuccolt a jóédesanyukájához, hogy egyem a drága szívét neki. Na de, nőből vagyok, egy kenőkés mindent megold. Vagy nem, de akkor ott a gyerek, meg a bicskája, amit a nagyapjától kapott, s van rajta csillagcsavarhúzó. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ex-elengedéshez nagyon jól jön egy fűnyíró összerakása. Úgyhogy levezetésképpen művészi munka gyanánt le is vágtam a füvet a viszonylag vízszintes részen. A hegyet meg biztos,hogy hagyom organikusan, kaszáltam már eleget, mostantól a szentjánosbogaraké a terep. Vagy szerzek valahonnan 10 birkát...

Idealista realizmus

    Ahogy szokott lenni, a terveimet felülírta az Élet. Az a bizonyos nagybetűs.. illetve van akinek nagybetűs van akinek kisbetűs. Arra gondoltam, hogy írok majd a hódolómról, meg a nagypénteki túráról, ami annyira nagyon nagyon volt, meg a húsvétról amit eddig mindig anyuékkal töltöttünk, s most volt először, hogy itt az ország másik végén, csak mi. De aztán ahogy az első volt férjem szokta mondani / hja igen, nagy kanállal eszem az életet, már két házasságot nyírtam ki/, szóval azt szokta mondani, hogy "Kriszti tervez, Isten végez. Talán lassan tudomásul kellene vennem, bár.....na most nem megyek bele hitéleti kérdésekbe.
    Szóval az van, hogy húsvét hétfő után kedd jön, én meg mentem dolgozni. És ezért végtelenül hálás vagyok, hogy van munkám, amit szeretek, van fizetésem, amiből élni tudunk. Főleg úgy, hogy a második exet fizetés nélküli szabira küldték, így aztán azért is hálás lehetek, hogy a telefonszámláját kifizeti, de aztán ezzel ki is merül minden. Szóval boldogan mentem reggelre az oviba, végre felnőtt emberek között lehetek és tudunk beszélgetni. Apró örömök az életben ugye. De az, amit tapasztaltam a gyerekek között mélységesen letaglózott. Húsvét után vagyunk ez talán még mindenkinek tiszta... Ilyenkor aztán, mint Mikuláskor, tonnaszámra kapják a gyerekek a csokit, ajándékokat, ezt azt amazt. S ilyenkor mindig el is mesélik, hogy jött a nyuszi, és ezt hozott meg azt hozott.. S tudom, mert realista vagyok, hogy ez egy olyan húsvét volt, amit talán a szüleink, az előző generáció érhetett meg kisgyerek korában. Magányos, és terhes, úgy is mondhatnám, hogy vészterhes. Igen ám, de nem attól vészterhes, amire az emberek gondolnak - tisztelet a kivételnek- , írd és mondd, hogy fejére kerül a korona. Mert a gyerekek tökéletesen megmutatnak mindent.. s ők nem arról meséltek lelkendezve, hogy kapott egy gigamega kindertojást s Aranyhaj volt benne serpenyővel, meg hozott a nyuszi neki tabletet és le volt rá töltve a mine craft xy verzsön. Nem. A gyerekek ma egytől egyig a vírusról beszéltek, hogy a levegőben van és bármikor elkaphatjuk, és megfertőződünk, és korona, és fertőtlenítő, amire egyébként úgy járnának rá, mint a kiscsirkék a reszelt főtt tojásra. És ez mélységesen elszomorít és felháborít. És akinek kicsit érzékenyebb a füle meg a mittoménmije az most hagyja abba az olvasást és keressen magának valami nyálas vackot a neten. Mert nekem itt volt elég.

      NEM.

      Nem vagyok hajlandó részt venni ebben a szarban ami itt folyik a világban. Nem vagyok hajlandó kétpercenként fertőtlenítőt nyomni a 3 éves gyerek kezére, ami már úgy néz ki, mint aki naponta csalánt szed az árokparton. Nem vagyok hajlandó részt venni a pánikterjesztésben. Pár hete, mikor elkezdődött olaszban ez a covid19, eszembe jutott egy reklám, meg nem mondom, hogy melyik biztosítóé - kerestem a neten, de nem találtam - a lényege, hogy megy xy az utcán, szembe jön vele egy ember, akinek a feje be van karikázva, mint a képregényekben, s az van ráírva, hogy a: MÁSIK. S a másikat elütik, beleesik a csatornába, fejére esik a muskátli cseréppel stb. Mindig a másik... Aztán snitt, s emberünk feje fölött a felirat, hogy a másik... Az is tök gáz szerintem, hogy a jónép tömi a fejét a plázákban a mekiben (imádom a sajtburgert banyek) de az nem érinti meg, hogy x gyerek hal éhen évente a világban. Nem csak afrikában, hanem mondjuk a szomszéd faluban... Vagy az sem érint meg senkit szinte, hogy hány gyerek él rettegésben az idióta szülei miatt, akik verik, abuzálják stb...Iszonyat hogy mennyire undorító, képmutató, álszent világot eszkábáltunk össze magunknak... S ott ülünk, a langyos puha szarkupac tetején elégedetten, s nézzük a tévét banyek, mint a birka, nyugodtan: mert...
       Mert az a másik. Az nem én vagyok. S most ott van a gebasz, hogy nincs másik. Most én vagyok. S jöhet bárhonnan ugye. A zsemléről, a virágról, a tejről, a sörösdobozról, a metróajtóról, bárhonnan. Tőled, mástól. Nekem. Aki be vagyok szarva bazmeg, mert nem akarok meghalni még. Oszt' miért nem barátom? S itt van a kulcs. Hogy miért nem?
      Az elmúlt 3-4 évem során elég sokszor néztem végig az életem, s az elején, mikor kidurranat a szappanbuborékom, amit mellesleg én készítettem magamnak kemény munkával és sok arconköpéssel, és önmagamnak való hazugsággal, s elég sokszor eszembe jutott, hogy egyszerűbb lenne kilépni ebből a szarból. S ki is léptem.

Igaz, hogy első felindulásban a könnyebbik útra gondoltam, hogy jól meghalok, aztán csessze meg amit csinált. Persze a könnyebbik út soha nem volt a sajátom, így aztán beleálltam a sztoriba.( Meg hát meghalni sem megy olyan könnyen egyébként. )Talán egy kicsit tovább is beleálltam, mint ami szükséges volt. De túl vagyok rajta, s ez a lényeg. Ami a mókás így visszanézve, hogy igazából semmi nem ártott nekem. Nemhogy elvett volna belőlem bármit is (na jó azért elég szépen kipurcantam) de leginkább csak hozzám adott. Nagyon sok mindent. Rájöttem, hogy ki vagyok, s nekem ez a lényeg. Igazából, ha tehetném, akkor sem változtatnám meg az életem, amit eddig leéltem. Elégedett vagyok vele, nagyon sokat tanultam belőle. S szerintem itt van a félelem kulcsa.. Ki áll készen a halálra. Én igen. Bejártam mennyet és poklot, mindent. Nem vagyok tökéletes, tudom, de pont nem érdekel. Mindent megtettem amit tudtam. Igaz, hogy van amit 14 év után mondtam el az illetőnek, de elmondtam. 

      S aki fél hogy meghal, az miért fél? Mert nem elégedett? S mit tesz azért, hogy elégedett legyen? Munkahelyet változtat? Saját lábára áll? Elkezd zenét tanulni? Kilép a látszatkapcsolatából? Felvállalja magát? Szerintem nem... Mert a csodára várnak. Hogy majd jön valami felsőbb erő, hatalom, kormányzati intézkedés, kinek szíve szerint, aki megoldja és feloldja azt a szart, amiben van emberünk. Na, nincs ilyen. Ha félsz, hogy meghalsz, kezdj el élni. Csak előtte nem árt, ha őszinte vagy. Magadhoz. Máshoz nem kell. S hogy jön az idealizmus ide? Úgy, hogy egyébként minden rendben van. Aminek mennie kell megy. Aminek maradnia, marad.

Eszmeralda Puniella

    Mikor elsőszülöttem, Évi született, Szombathelyen, feküdt mellettem egy anyuka, mondjuk több is, de ő csúcs volt. A kislányát Esmeraldaként anyakönyvezték. Esmeralda nagy sztár volt régen - ÚrIsten de öreg vagyok !  Arról jutott eszembe, hogy olykor kezdem magam úgy érezni, mint valami mexikói sorozat főhősnője, aki minimum vak, vagy SNI-s vagy bármi. Na de hogy na. Igazából nem így terveztem az életem szerintem. Bár a spiri oldal mindig is érdekelt, kiskamasz korom óta, s azóta is töretlenül, s elvileg ugye véletlenek nincsenek, meg kb majdnem minden meg van tervezve, meg szabad akarat meg társai. Na de. Ilyen hülye csak nem lehetek, hogy effektíve szopatóágra tettem magam 14 évvel ezelőtt... Bár úgy tűnik, hogy de. Na mindegy. Hétfőn pittyent a megreparált okostelefon, hogy 13 órakor válóper 2.0. Ja. Bájos, hogy egyrészt a második, másrészt, hogy vírusilag elmarad. Bár állítólag majd online lesz válóper valamikor. Mondjuk ez tök mókás lesz, ahogy átsétálok a szomszédba, lévén én vagyok csak online, meg okostelefonos, hogy: bocs, hogy jöttem, jó reggelt, gyere már át a tornácra, mert skypon vár a bírónő. Annyira abszurd, hogy már csak nevetni lehet rajta. Kész szerencse, hogy tegnap beavatódtam online ügyben, mert sikeresen részt vettem egy két órás online konferencián. Nagy büszkeséggel töltött el, hogy olyan magaslatokat jártam be és hódítottam meg, mint a mikrofon be és kikapcsolása. Banyek, bele sem gondolok, hogy azért maradok majd gálné, mert nem tudok be/kikapcsolni valamit. A minap a majdnem 13 éves fiam be is szólt kedvesen, hogy látszik, én egy másik korszakban élek, mint ő. Hát na.  Még azt nem tudom, hogy az online válóperről postai úton jön e az értesítő, vagy hogy a viharban lesz ez. Precedens értékű leszek még a végén. Azért válni nem egyszerű. Egyrészt a jóédestudjukmilyetudjukkinek, hogy megint elrontottam, pedig csak azt szerettem volna, hogy szeressenek és szeressek, hogy gondoskodjak és emeljek, s egyébként csak szimplán élvezni az életet boldogan. Olyan belső munka folyt itt, karantén ide, meg oda, az elmúlt 1-2 év folyamatos önvizsgálatra késztetett, nem is tudom, hányszor pörgettem vissza az életem, hogy rájöjjek, hol rontottam el. Sok minden világos lett és tiszta, ezt az érintettekkel  közöltem is, biztosan nagyon örültek neki. Lényeg ami lényeg, levontam a konklúziókat, s arra jutottam, hogy nincs más hátra, mint előre. Úgyhogy. Majd lesz valahogy, úgy még nem volt, hogy ne legyen sehogy. Úgyis húsvét jön, s feltámadunk. Mindenki. Ezt ma közöltem is a családdal, hogy holnap, Nagypénteken túrázni megyünk családilag. Fel a hegyre. Nem arra ami a kertben van, hanem szembe. Az összes gyerek egyhangúlag akadt ki, s próbált mindenféle kifogást keresni, hogy pont miért nem ér rá. Viszont mivel bevezettem a diktatúrát itthon, így a megfelelő nyugalommal közöltem velük, hogy de. Ők még-már nem tudják, hogy ahhoz, hogy az ember feltámadjon, először meg kell halnia.

kangörcs

    Végre haza hozhattam az elsőszülöttet a karanténból. Szegény gyerek két hetet töltött a potenciális vőjelöltemmel összezárva, 0-24ben. Úgy sajnálom. Hja kérem, a kényszer nagy úr. Azért valahogy kibírták. Szegények. Piros lapos karantén volt, a vő apja németből jött haza, s hatóságilag ugye ugye. Rendőrség minden reggel, ahogy azt hatóságilag illik. Senki se ki, se be. Aztán jó magyar szokás szerint utolsó előtti napon kiderült, hogy csak a családfő se ki se be karantén, a többieknek nem. Hát na. Viszont nem lettem nagymama, ennek azért felettébb örülök, most valahogy nem lett volna őszinte az örömöm. 
Amúgy is eléggé intenzív hét volt ez, olyan intenzíven elengedős. Utolsónak, jelen állapot szerint a sütőt engedtem el. Érzékenyen érintett. 
     Tegnap hívott jó édesanyám, hogy na mizu? Elújságoltam, hogy na mizu van, de sütő az nincs, mert meghalt. Sugárzott belőle az együttérzés, miközben a sajátos stílusában megjegyezte: 
      - "Eeeeel nem tudom képzelni, hogy mit csináltok ti ott." Khm.
 Gomb benyomva, gyerekkori traumatizálódás aktivál. Akkor is bármi elromlott, bármi, azt tuti én rontottam el. Ki más.. Így aztán bájosan és kedvesen válaszoltam az én drága jó anyukámnak, hogy igen anyu, hogyne anyu, gondolhatod hogy kalapáccsal kezelgetem a sütőt, mi mással. Hátbazmeg. Merthogy minden tönkremegy. Igen. Én is észrevettem. Sőt, már akkor észrevettem, amikor még nem is vettem észre ugye. Mert, hogy elsőként a házasságom ment tönkre, de azt előbb vettem észre, minthogy észre vettem volna. Mégpedig egy teljesen triviális történet kapcsán, miszerint az én kedvesdrága leendő volt férjem, x évvel ezelőtt - kb 7 - lecserélte a családi, 7 személyes autót, mondván régi, vacakolni fog stb egy kangörcsre. Illetve egy 5 személyes Cruiserre. Igaz, hogy hat tagú a család, de hát na. S ahogy megláttam a kocsit, egyből az jött, hogy ez egy kangörcs. S kiderült - igaz, hogy 3 éve -, hogy banyek tényleg az! 
      Na mindegy. Szóval sütő off, ez fontosabb  így karantén és hómbizbaszok idején. Őszintén szólva egy kicsit bíztam benne és reméltem, hogy az én anyukám ugye, majd mondja, hogy: "jaj kislányom, hát mi lesz veletek sütő nélkül így húsvét szent ünnepén, hogy fogsz kalácsot, sütit stb-t sütni a gyerekeknek? Jaj mi lesz szegény gyerekekkel, gyertek haza az ünnepre, úgy is rég láttunk benneteket, s ki tudja mikor lesz teljesmaradjotthon.
Hát de nem. Nem mondta. Fél tőlünk a saját anyám, hogy elkapja ezt a kifényesített koronát. Döbbenet... Rosszul esett na.
     Úgyhogy maradunk itt a völgyben, jobbról balról szomszéd, de milyen!
Volt még egy esemény itt nálunk, illetve több is, de ez jelentős. Két év után haza került a Voyager a szerelőtől. Mert hogy az is tönkrement, az két éve. Az már részletkérdés, hogy semmi nem történt vele két év alatt, amitől jobb állapotban lenne, de legalább most itt szomorkodik a ház előtt. Nem is lenne baj, ha a kukásautó kisebb lenne, de sajnos nem az. Így ma volt egy kisebb agyvérzése a sofőrnek a szerencsétlen Voyager miatt. Pedig az nem tehet semmiről, csak áll. Lévén nem indul ugye. S jó helyen is áll, mert teljesen a füvön, nem is érinti a kereke az aszfaltot. Hát tehet arról ez a szerencsétlen kocsi, meg mindentmegoldokÉn, hogy ezek a borsodiak ilyen szűken mérik az úttest szélességét? S hogy a házunk után szinte azonnal egy mini zsákutca van? Úgyhogy reggeli esemény megvolt. Egyensúlyom megtartva, zenség, világbéke, megoldás keresés. Aztán átjött leendő volt férj, hogy ezt meg kell oldani. Oké. Mondtam neki, hogy a suzukinak s a voyagernek helyet kellene cserélni, s probléma megoldva (ülj le Kriszti, 1es, a férfiaknak nem mondjuk meg hogy mit kell csinálni. Így heréljük ki őket. ) Egyből visszakettő: De ehhez erő kell, férfierő, te tudod megoldani. Max szólj szomszédbélának, hogy segítsen.
Na, mindegyis, ex nem ment problémát megoldani, sem magában, sem szomszédbélával, sem senkivel. Elengedjük ezt is. Persze két óra múlva megint átjött, hogy most azonnal beszélni akar velem. Közölte, hogy márpedig azt az autót valakinek el kell onnan vinnie. Mondtam neki, hogy: Jó. Egyensúly kibillen, zenség elillan, világbéke sehol. Kellett egy bizonyos idő, mire újra pozicionáltam magam.
Esküszöm, tiszta mikisfalunk, vagy nem tudom mi. Mert aztán Krisztike átment szomszédbélához, bájosan megkérte, hogy segítsen átteleportálni azt a szerencsétlen több tonnás autót. Szomszédbéla megígérte, hogy segít, csak előbb megszereli az uazt. Atyaisten. Láncmese lehetne belőle... Szóval majd meglátjuk. A sok eseményzajlásban tisztára el is felejtettem, hogy ma duálhómofisz lesz nálam. Úgy is mondhatnám, hogy míting, vagy waldorfosan művészi munka. Akkor esett le, mikor Miss Cuki berakott egy harmadik autót a Voyager és a Suzuki közé, merthogy megérkezett. Még jó, hogy rendőrök nem jártak erre, tuti feloszlatták volna a tömeget. De legalább festettünk. S az jó volt.