Semmit, de azt könnyedén

     Végtelenül megnyugtató, hogy egyensúly van a Világban. Rémes nap után jön egy kedves nap, aztán megint rémes, s így tovább szépen, mígnem egyszercsak nincs több nap. A tegnap, ami szerda volt, s valamiért a szerda a szeretemnapok közé tartozik egyébként is, nagyon jól sikerült. Félix, aki egyébként három iskolát fog végezni, mert rendőr lesz, meglocsolt és még verset is mondott, sőt, hovatovább lévén szolgál és véd ugye, legalább három nyomozati cselekményt hajtott végre az udvaron, majd jött és várta a hatást. Természetesen jobbról-balról olvadtam, mint a fagyi negyven fokban és ez végtelen büszkeséggel töltötte el. Kaptam szivecske alakú követ is. Khm. Kár, hogy nem több egy 45össel, de na mindegy.
    Úgyhogy nem maradtam locsolás nélkül, sőt, legnagyobb meglepetésemre még majdnemex is átjött hétfőn. Locsolás céljából. Ami azért volt fura, mert húsvét céljából nem jött át a srácoknak legalább egy kindertojás erejéig. Igaz, hogy ez nem ért váratlanul, mert a karácsony is kimaradt neki, s a fia szülinapja is valami rejtélyes oknál fogva. Lényeg ami lényeg, tudomásul kell vennünk, mármint Atinak és Lucának, hogy gyakorlatilag nemző apjuk van, aztán ennyi. Ami szomorú - vagy a fene tudja, hogy az e -, hogy ők már rég tudomásul vették, csak még engem visel meg. Az a hülye idealizmusom megint...
     Szóval jött locsolni. S nyomta megint a süket dumát - de legalább már múlt időben, úgyhogy talán átment a sztori végre - hogy milyen szépek lehettünk volna együtt. S egyébként tényleg, lehettünk volna, ha az a volna ugye ott nem volna. Viszont ott van, mint valami lángoszlop. Annyira könnyű volna azt mondani, hogy minden az ő hibája. Hiszen ő élt kettős életet nem én. Ugyanakkor még mindig ott van az a szó, amin évek óta pörgök: miért?
     Szokták mondani, hogy ne agyaljak, de az nem is én lennék. Viszont rájöttem, hogy miért.. pofon egyszerű. Azért, mert igazából én vágtam át magam, de vérprofin. Felettébb ügyes vagyok egyébként. Látni akartam valamit, s kőkeményen melóztam érte, hogy lássam is. Ez egyébként egy tök idejéltmúlt, konzervatív izé, olyan, mint a feleség odaadása, gondoskodása, süt, főz, varr, köt, tehermentesít, kertészkedik, önfenntart miközben megmarad nőnek is és khm... kurvának öööö izé, szóval lelkesnek is. Hát na. Ez az én ideám... Egy mindenki számára boldog, elégedett kapcsolat. Ahol van törődés, odafigyelés, gondoskodás, s mellette van szabadság is, énidő.. Addig működött, amíg szerettem volna, hogy működjön. 
      Na de ugye az isteni gondviselést lehet mellőzni nyugodtan, attól az még működik és küldi a jeleket. A szeneslapáttal hátbavágást általában mindenki megérzi, nálam is ez vált be. Rohadtul fájt, de jó hogy volt. Na szóval ennyire jutottam. Meg arra, hogy biztosisten, hogy nem kérem el anyóstól s extől a fűnyírót, inkább veszek egyet. Ma meg is történt, cuki piros, olcsó - nem tervezek egy évnél már többet itt - el is neveztem Huncinak. Na Huncit össze kellett rakni. Ami vicces volt, mert kedvesdrága ex, az összes létező szerszámot, csavarhúzót, csavarbehajtót, mindent átcuccolt a jóédesanyukájához, hogy egyem a drága szívét neki. Na de, nőből vagyok, egy kenőkés mindent megold. Vagy nem, de akkor ott a gyerek, meg a bicskája, amit a nagyapjától kapott, s van rajta csillagcsavarhúzó. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ex-elengedéshez nagyon jól jön egy fűnyíró összerakása. Úgyhogy levezetésképpen művészi munka gyanánt le is vágtam a füvet a viszonylag vízszintes részen. A hegyet meg biztos,hogy hagyom organikusan, kaszáltam már eleget, mostantól a szentjánosbogaraké a terep. Vagy szerzek valahonnan 10 birkát...