szociális távolság

     Határozottan könnyebb lenne az életem, ha lenne egy infoguru oldalam is. Sajnos még nem találkoztam vele. Ennek a hiányosságnak azért előnye is van, holnap ki is fogom használni, mert fogytán a kávé itthon. Reggel szépen felkelek, elkezdem feltölteni a gyerekek háziját, s két percen belül már úgyis kétezer lesz a vérnyomásom, hamarabb, minthogy lefőne a kávé.
     A kiskorúak egyébként jól bírják szerintem a hómszkúlt. Luca nyomatja az angolt, igaz, hogy kockul ezerrel. Ati már majdnem megtanult japánul, de legalábbis jobban érdekli, mint a furulya gyakorlás. S olyan egyszerű kérdésekkel bombáz, mint például, mi az emberi élet értelme. Frappáns választ adtam és spontán, miszerint, hogy önmagunkká váljunk. Hála Istennek nem kérdezett bele. 44 vagyok, s e téren még mindig vannak nagy hiányosságaim. Bár őszintén szólva, a reggeli hóvihar és infóharc erősen ösztönzött, hogy önmagammá válva az összes ismerősömmel megoszthassam, hogy mit érzek irántuk. Végül inkább vadul elmosogattam, két poharat küldtem törésbe. Mégis mi a fene változna azzal, ha elmondanám? Így legalább két pohár a kukába került.
      Ma megint meglátogatott ex, szerintem unatkozik. Megkérdezte, hogy mit segíthet. S bár kapásból mondtam, hogy semmit, de mostanában szeret nem tágítani. Így aztán felajánlottam, hogy kölcsönadhatja a még közös tulajdonú hasító baltát amit átvitt anyucihoz, mert a kicsivel, ami már saját szerzemény, a nagy tekéket nem tudjuk felvágni.

Cuki volt, mondta, hogy persze, hozza. Sőt még azt is megkérdezte, hogy felvágja e, mert annyira nagyon segíteni akar. Persze, hogy felvághatja, ha van ideje. Kedves voltam, tényleg. 10 perc múlva jött is megint a fejszével, amit a kis kezembe adott, hogy nagyon szívesen, majd elment. Szerintem irányba álltunk. De távolságba biztos. Viszont ezt a marsos könyvet hamar ki kell végeznem, mert a csavarbehajtók (fúrók) is a szomszédban vannak a keverőszárakkal együtt, s azt is kell hamarosan kérnem, mert aktuális lesz lassan a meszelés, habverővel még sokáig tartana kikeverni azt a mennyiséget. Először azt gondoltam, hogy veszek magamnak egyet, de a hómszkúlos gyerekeim étkeztetése felülmúlta minden elképzelésem, anyagiak terén is.
      Nagykamasz is kezd akklimatizálódni, olykor gyakran reng a ház a hangerőtől, de legalább kiváló ízlése van. Van egy olyan sanda sejtésem, hogy nem a feszítő boldogságot üvölteti így a világba. Igaz, még nem tudja, hogy a múlt héten ellógott tesi órák jövő héten jó idő esetén a kertben lesznek megtartva. Ezen a héten a mélyizmokat fogja megdolgoztatni a fejszével. Szerintem értékelni fogja.
     Ma majdnem megöltem a hülyemacskát, mert belefeküdt a fáskosárba a kandalló elé. (Mondom, hogy k...a hideg van) Nagy mákja volt, hogy nem dobtam a tűzre, amilyen hirtelen vagyok mostanság. Minden ok, tényleg. Jó lesz ez.

anti

  Rég volt ennyire antinapom, nem is emlékszem már, hogy mikor. Valójában semmi konkrét oka nem volt ennek az antizásnak, az életem sem fordult fel fenekestől - még -, a covid max adott pár szabadnapot. S itt Kisgyőrben koronás karantén nélkül is olyan csend van, s nyugalom, hogy elmehetne gyógyüdülőnek. Azon se lepődnék meg, most hogy már annyi mozgás sincs, mint eddig, ha a bükki farkasok itt drasszálnának az utcában. S mégis valahogy más minden. Talán mégis attól lett meglehetősen depresszív hangulatom, hogy elolvastam az időjárás előrejelzést, s megint jön a hideg. Kevés dolog van, amit utálok, na az egyik a hideg. Két hete folyamatosan fázom. Lehet, hogy elkapott a korona, s mivel úgyis fordítva csinálok mindent, így nem lázas vagyok, hanem konkrétan kihűlök. Soha nem lehet tudni.. Na mindegy, max a szomszéd Béla elkap egy farkast, s lesz farkasbőröm is. S majd hangulatom szerint váltom: farkas, majd bárány. Vagy két bárány egy farkas. Fő a változatosság.
  Szóval ritka pocsék egy nap volt ez, ex is átjött, hogy menjek át hozzájuk szalonnát sütni. Cuki volt, mert győzködött rendületlen, s valamiért nem ment át az, hogy én sem megyek át. Sok dolog van amit nem értek.. hogy történhet olyan, hogy egy értelmes, intelligens, több diplomás (na nem mintha ez számítana valamit, na de na) ember, hogy a búbánatos fenébe tud ennyire tönkremenni, megváltozni... Igaz, azt sem értem, hogy az a töménytelen mennyiségű étel, ami elfogy itthon a hómszkúl alatt, hogy nem látszik a gyerekeken? Egyébként szorosabbra kell fognom a gyeplőt, mert olykor már megcsillannak a potenciális anarchia bizonyos jelei. Úgymint visszabeszélés, szemtelenkedés és lustaság. Valamint arra is rájöttem, hogy teljesen el vannak kényeztetve a gyerekeim. Ami bosszantó, mert senkire nem foghatom, másrészt meg tényleg ki a fene tudja mi lesz a világban fél év, két év múlva, azért nem árt, ha életképes embereket tudnék felnevelni. 
   Annyira nyomasztó már az internet, korona, morgás, ellenségkép gyártás, vagy épp undorító nyálazás megy, hogy önvédelemből három könyvet olvasok egyszerre. Két Csernust, meg egy tudományos fantasztikust: 

Az igazi párkapcsolat kézikönyve... khm. Tényleg mindent fordítva csinálok.

Befele

   Milyen boldogság arra ébredni, hogy süt a nap, a hajnali kórus dalol kint a kertben, a béka kuruttyol a tóban! Kávé is van, mi kell még? Kijárási korlátozás. Nem tud nem eszembe jutni, hogy tegnap írtam, hogy nincs is karantén. Hát lett. Íme, egy újabb képességem, egyszerűen zseniális vagyok. Kár, hogy fordítva van valamiért bekötve. 
  Nosza, addig menjünk amíg lehet, be is mentem Miskolcra. Süt a nap, szól a zene, ablak lehúz, szívom magamba az ingerdömpinget, ki tudja mit hoz még az élet ugye. Kész szerencse, hogy olykor azért előre is nézek, így nem rongyoltam bele az elöttem megálló naná hogy rendőrautóba. A féket is meg kell nézetnem. Szóval találkoztam Zsókával, aki egyébként egy angyal, jól meg is ölelgettem bepárásodott szemmel. Pedig a kukásautókat messziről kerülöm most már. Hardcore-ban nyomtuk, se maszk, se kesztyű. Húdenagyon jó volt.
   Egyébként hatalmas felismeréseket hozott ez a péntek, tök jó, hogy karantén van.
Mondják is, hogy forduljunk befelé, meg önismeret, meg önvizsgálat miegyéb. Őszintén szólva azért már kezdem unni, így jó pár hónap után, de mivel meglehetősen váratlan és meglepő reakcióim vannak mostanában, ezért aztán lelkiismeretesen önvizsgálok. Mondjuk lehetnék egyszerűbb is, úgy hamarabb végeznék. 
Szóval megint nagy dolgokat fedeztem fel magamban. Egyrészt mozog bennem egy még nem feloldott ellentmondás, a waldorfhómszkúl és a waldorf karantén elött-et illetően. Viszonylag waldorfos waldorfosnak gondolom és érzem magam. Jó, vannak kihágásaim, rendszeresen iszom kólát, alkalomszerűen - van, hogy gyakrabban - hell-t. De az legalább helyi termelőtől származik, na. Van egy most már nemokos telefonom, ami áldozata lett a tárhelyfelszabadító műveletemnek, s a 12 évesem karácsonyra kapott egy viszonylag okos telefont. /A két nagykorút nem számítom be,mondjuk ez egy plusz laptopot jelent, amit krízis helyzetben hajlandó a közösbe felajánlani/ Tehát, ez az informatikai alaphelyzet. Namármost ez eddig waldorfiában már már súrolta az ejnyebejnyét. Aztán jött ez a galád covid ( mindig valami permetezőszer jut róla eszembe, nem tudom miért) meg a hómszkúl, és banyek már tök evidens, hogy nem csak hogy van laptop, meg okosteló, tablet, kutyámmajom, de még a gyerek használni is tudja. Ilyen feltöltés, olyan letöltés aha persze, hogyne. Úgyhogy kérem szépen, jelen helyzetben a gyerek kimaradt a konferencia videócsetes osztálytalálkozóból. Namármost. Úgy döntöttem, hogy most már aztán elég. Mindenből. Úgyhogy összehívtam az operatív törzset, mind a négyünket, de csak hárman kaptunk szavazati jogot, mert ez nagy horderejű kérdés. Így a szarkasztikus énem csak megfigyelő volt. Az optimista én azt az álláspontot képviselte, hogy vegyünk laptopot, s egy tabletet. A realista én elővette a bankszámlaegyenleget, egy szót sem szólt. Az idealista én kifejtette, hogy ez múló állapot, hamarosan, kb télre elmúlik, s új világba lépünk, ahol mindenki türelmes, elfogadó, empatikus, őszinte és természetesen szeretetteljes lesz mindenkivel. Végül a szarkasztikus én megunta, s közölte, hogy kölcsönkérünk. pont. Kifejezetten nagy előny ilyen vészterhes időkben, ha az embernek jó társasága van és még kulturáltan és nagyon hatékonyan is tudnak megoldani ilyen fontos dolgokat. 
    Arra is rájöttem ma, hogy az életem megoldóképlete valahol az Egri csillagokban van kódolva, persze Mekcsey körül. Ez még további vizsgálódásokat igényel, de tuti, hogy itt van a kutya elásva. Vagy mélyebben, ez ilyen intenzív lelki élettel s önvizsgálattal majd úgyis kiderül. Jut eszembe:
    Nagy meglepetés volt, hogy ex két hét után ma átjött - szomszédban lakik most az anyóssal - s megkérdezte mi újság. Nagy az összhang így fél év különélés után, mert nem volt mit mondanom újság terén, őt meg nem is érdekelte, mert aztán el is ment.Végre felcsillan a remény, hogy egy hullámhosszon leszünk. Van itt isteni gondviselés egyébként, csak észre kell venni. Azért biztos ami biztos, gyorsan lefertőtlenítettem a kilincset meg az ajtót. Na nem azért, hanem a covid miatt. 
    Este kiültem a tornácra, az alkonyi kórust is szeretem hallgatni. A másik szomszédnál is aktív a karanténélet, vagy legalábbis nagyon hangos és indulatokkal fűtött. Kezdem magam kiváltságosnak érezni. Mert nem könnyű, s néha vannak rossz napok (főleg ha hideg van és szürke, meg havas) de ezzel együtt nagyon jó. Résen is kell lennem, mert úgylátszik tényleg itt a tavasz, s egyre szaporodnak az ismerősnek jelölések. Hiába a karantén az karantén. Tiszta dili ez a világ.

pfff neki.

       Gondolta a fene, hogy megint blogot fogok írni.. Az pedig végképp soha meg nem fordult a fejemben, hogy ilyen történelmi időkben... Karantén... bazmeg... 
De nem is én lennék, aki pont akkor él meg egy karantént - ami egyébként nincs is, de erősen ajánlott - mikor végre elhatározza magát, hogy ideák ide, meg oda, a szappanbuborékok kipukkadnak, új élet vár,  stb stb... és nem, nem akarok mégse remete lenni.
Jön ez a barom vírus, meg az ítélkezési szünet, így a tárgyalásnak fuccs. Ez is csak én lehetek, hogy még elválni sem tudok pikk pakk. Nem is értem, hogy összeházasodni miért könnyebb, mint elválni.. Ámbár, ha digitálisan lehet oktatni, akkor válni is lehetne, na mindegy, nem a papír a lényeg szokták mondani.
        Biztosan van még dolog, amit fel kell tárni magamban, apa-gyerek kapcsolat mittomén; hogy az isteni gondviselés ad még időt, hogy aztán majd felszabadulva a múlt terhei alól ismét (bazmeg),  ismét újra tudjam kalibrálni magam. A Plútó hozzértők szerint elemében van, állítólag egyébként "fájni fog de majd jó lesz meglátod" a lényege a fószernek. Tutira hogy annyira boldog leszek majd vénasszonyként, hogy csuda, ebben biztos vagyok, de veszettül jól esne, ha addig sem valami depresszív dávincsi minőségben kellene eltöltenem azt a pár évet, ami még hátra van. 
Na most az van, hogy úgy vártam ezt a rügyfakadást, mint egy szerelmes menyasszony a nászéjszakát, aztán kiderült, hogy ez bizony szívás, de keményen. 
        Merthogy. Merthogy oké, hogy mindmeghalunk, de a fene ott ette meg, ha a négy fal között a konyhában. Eszem ágában sincs ott meghalni. Akkor inkább már a kertben a rukkola között. Padlizsánnal a kezemben.
       A mai nap simán csütörtököt mondott, mint a telefonom - mint egyetlen eszköz a világgal és a családdal való kapcsolattartásra - úgy döntött, hogy elfáradt. Már jó ideje figyelem magam, s gyanús is volt, hogy kissé jobban kötődöm a kispiroshoz (teló) mint az a normális tartományban megfigyelhető /bár a normális fogalma is erősen átértékelődött bennem az elmúlt 3-4 év alatt/, de az engem is meglepett, hogy teljesen összeomlottam, ahogy a telefonom összeomlott... Lehet, hogy lélektársak vagyunk banyek... Attól sem lett könnyebb a helyzet, ahogy eszembe jutott a felnőtt lányom agyfasza, mikor tönkrement a telefonja, s én mint valami übermensch, khm überwomen 200 km magasról osztottam neki az észt, hogy mennyire sekélyes dolog ezen kiakadni. 
Na, most mondja valaki, hogy sekélyes, simán kettéharapom a torkát. Méghogy nincs karma.. dehogynincs. Ez is az. Nincs elég bajom, még lelkifurdalásom is van. Szóval bocs gyerek, átérzem, és ne haragudj.. 
Ennyi ma depivagyoköngyi leszek nap volt. 10 percenként sajnáltam magam, a közben levő 10 percekben pedig próbáltam úgy tenni, mint egy felelős érett felnőtt: megírtad házid, hol van, hadd fényképezzem le, a k..va életbe nem tudom elküldeni, menj már ki az udvarra tesizni, hadd mosogassak el. 

Egyedül  ilyen szituban lenni, meglehetősen jó kis személyiségteszt. Alaphangon  azt sem tudja senki, hogy mi a szitu, másrészt meddig tart, harmadrészt, ha tényleg szitu van, mi van akkor hogy ha valami oknál fogva engem is elkap ez a hülye vírus ( vagy már elkapott kitudja ugye). Amitől félek, s egy kicsit tényleg félek; hogy mi lesz a srácokkal, hogy ha velem valami lesz, amit nem tudok kihordani lábon. 
Mert oké, hogy veszetterősvagyok, húdekemény csaj vagyok, mindentmegoldok vagyok; de nem. Rohadtul nem vagyok se kemény, se erős. Annyira nem, hogy betáraztam báránybőrrel, s este az vár az ágyamban, s puha, meleg, biztonságot ad. 
De ami a rossz, az a jó is egyben, milyen paradox az élet.. ha a tavalyi felállásban ér a koronázás, biztos már túl lenne a megyei kapitányság egy helyszínelésen erre mifelénk. 
Na mindegy is.